2012. május 9., szerda

Tioman day 2. 1/2

A következő nap.

Felkeltem, elég jól aludtam, szerencsére a legócskább szálláson is van alapból klima, mert anélkül valószínüleg egy másodpercet sem aludtam volna, a döbbenetes hőségtől.
Kisétáltam a partra és azt látom, hogy szinte eltünt a tenger.
Na mondon jön a cunami. De szerencsére csak apály volt, de nem kicsi ahol az előző nap még úsztunk ott víz sem volt gyakorlatilag.
Pár szót az időjárásról. Most már Május van. Ami azt jelenti a hónap végén kezdődik itt az esős évszak, és ennek előjelei már mutatkoznak is. Az első pár napunk az 40 fok és 80% pára és napsütés ezerrel. Ahogy beléptünk a Májusba ez megváltozott, most már csak 39 fok van és 80% pára, de roppant felhős lett az égbolt. Ami azt jelenti, hogy a szénné égés kizárva, amúgy ha nem ebben az időben jön valaki akkor egy ezer faktoros naptej az kötelező, mert percek alatt homár szinűre égsz. De ez a veszély most nem fenyeget, mert elég erősen felhős az égbolt, de a meleg az maradt, igy a legjobb időtöltésnek a fürdés látszott. Ezt is tettük, felfedeztük kicsit a környéket.


Igazából az események már szinte az unalomba fulladtak, ezért inkább beszéljenek a képek. Ez a napunk is a lazulásról szólt, annak tudatában, hogy másnap indultunk vissza a kontinensre és irány Indonézia, amely út valószínűsithetőleg az egyik leg érdekesebb része lesz az utunknak.

Azért néha kegyetlenül sütött a nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése