2011. november 19., szombat

Próbálkozás

Egyszer csak eljött a 2005-ös év és megfordult a világ. Ekkorra datálom azon jelentős fordulatot az életemben, hogy a fapados légitársaságok árai és a fizetésem nagyjából arányba kerültek így megnyílt előttem egy új lehetőség. Megismerni a világot. Izgatott voltam, azt sem tudtam mihez kezdjek. Utazni kéne, csak ebben voltam biztos.
Ez a dátum nem jelenti azt, hogy előtte nem utaztam, de igen. Voltam gyermekkoromban a Tátrában, Bulgáriában, Párizsban,Torinóban és Barcelonában. Ezen utak voltak az elsők de ezek még mást jelentettek. A nagy fordulatot az is jelzi, hogy 2005 ig ötször utaztam, ebből 1 volt ami repülővel történt. 2005 után hozzávetőleg 25 utam volt és most fejből nem is tudom megmondani mennyi volt repülős út.

A 2005 előtti korszakot néhány mondatban összetudom foglalni. Csehszlovákia, Bulgária. Még egészen kicsi voltam, nagyon élveztem őket, a Tátrában szerettem bele a hegyekbe, amelyek a mai napig ámulattal töltenek el. Bulgáriában meg felfedeztem a sopszkát.  Párizs, 18 voltam, nagy álom! Sosem felejtem el. Családdal voltunk, gyalog fel az Eiffel toronyra 30 óra buszozás után.... séta a Perlasez temetőben Jim Morrisonnal. Egy álom valósult meg. Barcelona. A másik nagy álom! Barátommal akit gyermek korom óta ismerek. Óriási buli és kaland természetesen.

De ezek, még amolyan tudatlan utak voltak. Just for fun. 2005 hozta meg a változást. Blogom itt fog kezdődni koncentrálva az utazásaimra élményeimre és arra, hogyan lehet felfedezni a világot utazásaink során. Ismerek, több olyan embert is aki bejárta a fél világot, de igazából nem, volt sehol.

Vian

Az ember olvas, az ember ír, az ember kiváncsi, talán ezért utazik?