Kolbászkáim,
Az első nap hányattatásait nem annyira sikerült kipihennem, mivel kb 2kor feküdtem le és 4kor már keltem, mert mentünk napfelkeltét nézni a vulkán tetejéről. De láttam Civet macskás kávét. Mivel nagy KV rajongó vagyok gondoltam veszek egy macskakakás KV-t de 70 dollár volt egy kb. 10 dekás doboz. Hát ennyit nem ér nekem 10 deka macskaszar. Úgyhogy ottmaradt. De mivel Indonézia híres kávétermesztő ország azért vettem egy dobozzal. Ínyenceknek majd talán főzök egyet belőle.
Szóval reggel 4. Azt sem tudtam merre vagyok arccal, gondoltam dobok egy nagy hidegvizes zuhanyt. Bementem a fürdőbe d inkább nem kellet volna, kiábrándító volt. Úgyhogy egy gyors cicamosdás aztán irány a kocsi.
10 percnyi autókázás után megérkeztünk. No, nem a vulkánhoz hanem az oda vezető turistaúthoz. Hát akkor rajta gondoltuk. A séta kb. egy órát vett igénybe, nagyon komoly emelkedőket beleszámítva, hiszen azért ez még is csak egy vulkán. De már a felénél a halálunkon voltunk. De azért Ganajkát a vezetőnket lenyomtuk tempóban. Útközben azért láttunk parádés dolgokat. PL:
Értelmezem a képet, ha esetleg valakinek nem sikerült volna. Ez a tábla nem mutat sehova. Vagyis de, be a dzsungelbe. Édipofák nem?
De azért valóban gyönyörű volt az út a hegy tetejére.
Azt hiszem ezek a képek nem szorulnak különösebb magyarázatra.
A vulkánról annyit kell tudni, hogy ha jól emlékszem Ejan a neve és olyan 2300 méter magas. Valamiféle aktivitás még van, mert folyamatosan bányásszák a ként arrafelé és a vulkán bal széléből erős gőzfelhő jött ki, igen brutál kén szaggal. Amelybe ha belementél akkor aztán jött a fulladásos halál.
Megérkeztünk a vulkán tetejére.
A kűrtő elég nagy volt elég nehéz az egészet visszaadni, de lenyűgöző volt. Életemben nem láttam még vulkánt közelről így nagyon különleges élmény volt.
A vulkán széléhez érve egy tábla fogadott minket miszerint, ennél tovább mindennemű turistának tilos a bemenet. De sajnos lenni kicsi ostoba külföldi nem olvas angol, úgyhogy természetesen lementünk egészen az aljára, ahol az a kis tavacska látszik. Felettébb izgalmas volt, már csak azért is mert rettenet meredek volt és vagy 45 percbe tellett mire leértünk. Nem volt éppen kockázat mentes, de mindenképpen megérte lemenni.
A víz igen forrónak tűnt, bugyogott mintha egy óriási üst lett volna, természetesen mondanom sem kell, hogy nem bírtam ki, hogy ne nyúljak bele. De tisztelettel jelentem, megvan mind a tíz ujjam még mindig. De azért nem volt hideg. De muszáj volt kipróbálni. Nagyon nehéz volt betelni a látvánnyal illetve azzal a tudattal, hogy egy kráter kellős közepén vagyunk ahol nem oly rég elemi erővel tört ki a láva.
Nagyon érdekes volt tapasztalni, hogy amiből a ként kinyerik az egy felettébb porózus sárga anyag, amely elsőre kőnek tűnt, de ha megfogtad akkor gyakorlatilag szétmállott a kezedben és még hetekkel később is kén szagod volt. Nehéz szívvel de muszáj volt tovább állnunk mert még aznap várt ránk egy olyan kaland amelyet sosem fogunk elfelejteni.
Vissza az autóhoz, majd a hotelnek csúfolt épülethez és irány a teknős part. Ahol feltett szándékunk volt, hogy óriás teknősöket nézzünk miközben tojást raknak, ugyan éppen szezonja volt a tojásnak.
El is indultunk vissza a városba, ahol immáron új nevet birtokló (toto) vezetőnk közölte, hogy akkor most átszállunk egy dzsipbe mert ahova megyünk ott már eléggé kaksik az utak. Hát még fogalmunk sem volt mennyire igaz lesz ez. Toto közölte, hogy mivel csak egy estét leszünk ott ezért kapjunk ki egy két cuccot a bőröndből a többit ők majd elviszik a következő szállásra. Na ez okozott némi gondot, mert egyikünk sem készült így, de azért megoldottuk és irány teknős lend.
Igazából nagyon sok időt töltöttünk a kocsiban ez alatt a nem egész öt nap alatt, de megvolt az előnye is. Nagyon sokmindent láttunk, olyan helyeken ehettünk ahol biztos meg sem álltam volna. És láttuk Indonézia valódi arcát, az embereket, ahogy élnek, a gyerekeket ahogy örülnek. Rettenetes szegénység van arrafelé de ez az emberek magatartásán egyáltalán nem látszik, mosolyognak, a gyerekek odarohannak hozzád és vigyorognak mint a tejbetök. Nagyon barátságosak. Meg hát gondolom a fehérember elég ritka arrafelé.
Minden esetre átszálltunk a dzsipbe és elindultunk szerintem életünk legnagyobb kihívását jelentő útra.
Az út első két órája a szokásos városi őrületben zajlott. Majd egyre jobban kezdett eldurvulni, még a végén beérkeztünk egy nemzeti parkba ahol szépen csendesen elfogytak az utak. Maradt a murva, a kő, a sár, és a legszélesebb út is alig volt nagyobb az autónknál. Plusz akkora árkok voltak az úton mint a grand kanyon, még a szuper terepjárónknak is meggyűlt a baja vele. Sőt még egy folyón is át kellett kelnünk, de nehogy azt higgyétek, hogy volt híd. Áhh. A folyón keresztül. Az utolsó tizenegynéhány kilométert kb 2 óra alatt tettük meg, úgy, hogy már mindenkit az agybaj kerülgetett. Már azon agyaltam, hogy egy kurva teknős sem ér meg ennyit. De kiböjtöltük. Megérkeztünk. Na de hova.
A dzsungel kellős közepén képzeljetek el egy kolóniát. Van mondjuk 10-15 ház. Meg egy két kiegészítő épület. Varánuszok és majmok rohangásztak mindenütt. Ilyen badarságok, hogy internet? Ugyan még térerő sem volt sőt este 9 után még áram sem. A fürdőszoba meg így nézett ki.
Értelmezem a képet. Bal oldalt a fürdőkád, jobbra a budi. Na kérem az a kék kis kancsó vagy mi a pék az maga a zuhanyrózsa. Vagyis belemeríted a vízbe és szépen magadra öntöd. Parádé nem? A kaksizásról meg ne is beszéljünk mert wc papír az nem volt. Egész nap azon imádkoztam, hogy ne keljen. Szerintetek? Persze, hogy kellet. Na kérem jelentkezzen az az ember aki törölte már ki a seggét kézzel, mindennemű papír vagy más nélkül? Akkor ezt most hagyom, hogy végig gondoljátok.
A nagy ijedségre bevertem egy helyi sört amely kissé kommunistának tűnt, de azért finom volt. Majd se szó se beszéd elindultunk Teknős lesre.
Asszondta Toto, hogy ezek a jó teknősök este nyolc és tíz között jönnek tojáskodni, így hát lementünk a partra, jól bekussoltunk ér vártunk.
Mondanom sem kell teknős az sehol. Viszont a háborgó tenger, éjjel a hold fényénél, ráadásul szuperhold volt. Az valami egészen lenyűgöző élmény volt.De teknős az nuku.
Én tíz órakor bedobtam a törölközőt, ugyan is közel jártam az ájuláshoz, és a többiek is velem tartottak.
Visszasétálunk lemosdok, lefekszek, takaró nuku, klíma nuku, csak bogarak meg gekkók. De elalszom hamar, mer a halálomon voltam.
Majd másnap reggel az én drága jó Zsoltibarátom, azzal ébreszt, hogy nemsokkal azután, hogy lefeküdtem visszajött Toto és közölte, hogy jönnek a teknősök. Hát én ezt nem hallottam. Ő meg baszott felébreszteni, ugyhogy a teknősökről vagyis egyről. Csak Dr Bányai Zsoltnak vannak képei. Köszi Zsolti, hogy felébresztettél.
Az első nap hányattatásait nem annyira sikerült kipihennem, mivel kb 2kor feküdtem le és 4kor már keltem, mert mentünk napfelkeltét nézni a vulkán tetejéről. De láttam Civet macskás kávét. Mivel nagy KV rajongó vagyok gondoltam veszek egy macskakakás KV-t de 70 dollár volt egy kb. 10 dekás doboz. Hát ennyit nem ér nekem 10 deka macskaszar. Úgyhogy ottmaradt. De mivel Indonézia híres kávétermesztő ország azért vettem egy dobozzal. Ínyenceknek majd talán főzök egyet belőle.
Szóval reggel 4. Azt sem tudtam merre vagyok arccal, gondoltam dobok egy nagy hidegvizes zuhanyt. Bementem a fürdőbe d inkább nem kellet volna, kiábrándító volt. Úgyhogy egy gyors cicamosdás aztán irány a kocsi.
10 percnyi autókázás után megérkeztünk. No, nem a vulkánhoz hanem az oda vezető turistaúthoz. Hát akkor rajta gondoltuk. A séta kb. egy órát vett igénybe, nagyon komoly emelkedőket beleszámítva, hiszen azért ez még is csak egy vulkán. De már a felénél a halálunkon voltunk. De azért Ganajkát a vezetőnket lenyomtuk tempóban. Útközben azért láttunk parádés dolgokat. PL:
De azért valóban gyönyörű volt az út a hegy tetejére.
A vulkánról annyit kell tudni, hogy ha jól emlékszem Ejan a neve és olyan 2300 méter magas. Valamiféle aktivitás még van, mert folyamatosan bányásszák a ként arrafelé és a vulkán bal széléből erős gőzfelhő jött ki, igen brutál kén szaggal. Amelybe ha belementél akkor aztán jött a fulladásos halál.
Megérkeztünk a vulkán tetejére.
Vissza az autóhoz, majd a hotelnek csúfolt épülethez és irány a teknős part. Ahol feltett szándékunk volt, hogy óriás teknősöket nézzünk miközben tojást raknak, ugyan éppen szezonja volt a tojásnak.
El is indultunk vissza a városba, ahol immáron új nevet birtokló (toto) vezetőnk közölte, hogy akkor most átszállunk egy dzsipbe mert ahova megyünk ott már eléggé kaksik az utak. Hát még fogalmunk sem volt mennyire igaz lesz ez. Toto közölte, hogy mivel csak egy estét leszünk ott ezért kapjunk ki egy két cuccot a bőröndből a többit ők majd elviszik a következő szállásra. Na ez okozott némi gondot, mert egyikünk sem készült így, de azért megoldottuk és irány teknős lend.
Igazából nagyon sok időt töltöttünk a kocsiban ez alatt a nem egész öt nap alatt, de megvolt az előnye is. Nagyon sokmindent láttunk, olyan helyeken ehettünk ahol biztos meg sem álltam volna. És láttuk Indonézia valódi arcát, az embereket, ahogy élnek, a gyerekeket ahogy örülnek. Rettenetes szegénység van arrafelé de ez az emberek magatartásán egyáltalán nem látszik, mosolyognak, a gyerekek odarohannak hozzád és vigyorognak mint a tejbetök. Nagyon barátságosak. Meg hát gondolom a fehérember elég ritka arrafelé.
Minden esetre átszálltunk a dzsipbe és elindultunk szerintem életünk legnagyobb kihívását jelentő útra.
A dzsungel kellős közepén képzeljetek el egy kolóniát. Van mondjuk 10-15 ház. Meg egy két kiegészítő épület. Varánuszok és majmok rohangásztak mindenütt. Ilyen badarságok, hogy internet? Ugyan még térerő sem volt sőt este 9 után még áram sem. A fürdőszoba meg így nézett ki.
A nagy ijedségre bevertem egy helyi sört amely kissé kommunistának tűnt, de azért finom volt. Majd se szó se beszéd elindultunk Teknős lesre.
Mondanom sem kell teknős az sehol. Viszont a háborgó tenger, éjjel a hold fényénél, ráadásul szuperhold volt. Az valami egészen lenyűgöző élmény volt.De teknős az nuku.
Én tíz órakor bedobtam a törölközőt, ugyan is közel jártam az ájuláshoz, és a többiek is velem tartottak.
Visszasétálunk lemosdok, lefekszek, takaró nuku, klíma nuku, csak bogarak meg gekkók. De elalszom hamar, mer a halálomon voltam.
Majd másnap reggel az én drága jó Zsoltibarátom, azzal ébreszt, hogy nemsokkal azután, hogy lefeküdtem visszajött Toto és közölte, hogy jönnek a teknősök. Hát én ezt nem hallottam. Ő meg baszott felébreszteni, ugyhogy a teknősökről vagyis egyről. Csak Dr Bányai Zsoltnak vannak képei. Köszi Zsolti, hogy felébresztettél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése