Pofazacskókáim,
Hát elindultunk Indonézia felé. Mit sem sejtve arról, hogy mi is vár ránk. Vagyis hát azért Zsolti barátom már járt ott, úgyhogy ő már valamelyest tudta.
Az én kis európai lelkemnek, már Törökország is elég komoly kultúrsokk volt. Thaiföld és Malajzia, kb ugyan az, de Indonézia, mintha egy másik világba kerültél volna.
A repülőutunk okésos volt nem volt különösebb gond, ha csak az nem, hogy a KL-i reptér kissé érdekesen organizált.
A képen a kis játszópajtásaim vannak, úton Indonézia felé. A háttérben meg egy csomó helyi statiszta.
Miután megérkeztünk Indonéziába, kellemes 140 fok fogadott és egy kicsi ámbár elég csinci kis reptér.
Annyit kell tudni erről a pár napról, hogy ez egy szervezett út. Kaptunk vezetőt is meg sofőrt is.
Szóval nem indult rosszul a dolog. A kijártnál várt a vezetőnk és elindultunk első szálláshelyünkre.
A Program az úgy nézett ki, hogy a megérkezésünk napján egy laza hat órás autókázás után megérkezünk a szállásra, másnap vulkán meg teknős nézegetés. Harmadik nap gyárlátogatások és pihi, majd az ucsó napon még egy vulkánka és tipli vissza Bangkokba. A dolog szépsége, hogy négy különböző városban egymástól elég távoli helyekre kellett eljutni. Na már az Indonéz közlekedés barátaim minden képzeletet felül múló.
De kezdjük az elején. A kocsink légkondis ami életmentő ebben a kegyetlen hőségben. Autózgatunk nézzük az igen csak lepukkant házakat és azon kapjuk magunkat, hogy már vagy két órája autókázunk de mintha még mindig nem hagytuk volna el a várost. Indonézia egy soha véget nem érő város. Gyakorlatilag, amíg el nem értünk a hegyekig, addig szinte végig házak voltak az út mentén.
Megálltunk pihengetni. Kell egy KV. A vezetőnk Ganajka, vagy valami ilyesmi volt a neve. Intézett mindent. Kaptunk is kávét, amely természetesen valami hely Javai kávé. Ami nagyjából a török kávé megfelelője csak, gyömbér van benne. Nem kevés. De nagyon finom volt, bár nálam nem merítette ki a kávé fogalmát. Majd kaptunk egy kis banánt is szó szerint kicsit.
Helyes kis mini banánka. Félelmetesen jó volt az ize. A nyomába sem ér annak amit mi eszünk otthon.
Útközben meg is ebédeltünk, de a kajának majd külön figyelmet szentelek, mert annak sokkal több helye van itt. Előre annyit, hogy életemben nem ettem ilyen jó kajákat, és természetesen amiket otthon adnak mint ázsiai kaja az csak hasonlít arra amit itt adnak.
Utunk nagyrésze nagyon jó hangulatban telt, mindenki igyekezte kihozni az unalmas utunkból a maximumot.
Majd este nyolc után nemsokkal megérkeztünk a szálláshelyünkre. Ahol közölték, hogy nyolcig volt konyha. De azért összekapartak ezt-azt. A szállás nagyon egyszerű volt, de kb csak aludnunk kellet de gyorsan mert másnap reggel indulás volt a vulkánhoz hajnal négykor.
Hát elindultunk Indonézia felé. Mit sem sejtve arról, hogy mi is vár ránk. Vagyis hát azért Zsolti barátom már járt ott, úgyhogy ő már valamelyest tudta.
Az én kis európai lelkemnek, már Törökország is elég komoly kultúrsokk volt. Thaiföld és Malajzia, kb ugyan az, de Indonézia, mintha egy másik világba kerültél volna.
A repülőutunk okésos volt nem volt különösebb gond, ha csak az nem, hogy a KL-i reptér kissé érdekesen organizált.
Miután megérkeztünk Indonéziába, kellemes 140 fok fogadott és egy kicsi ámbár elég csinci kis reptér.
Annyit kell tudni erről a pár napról, hogy ez egy szervezett út. Kaptunk vezetőt is meg sofőrt is.
Szóval nem indult rosszul a dolog. A kijártnál várt a vezetőnk és elindultunk első szálláshelyünkre.
A Program az úgy nézett ki, hogy a megérkezésünk napján egy laza hat órás autókázás után megérkezünk a szállásra, másnap vulkán meg teknős nézegetés. Harmadik nap gyárlátogatások és pihi, majd az ucsó napon még egy vulkánka és tipli vissza Bangkokba. A dolog szépsége, hogy négy különböző városban egymástól elég távoli helyekre kellett eljutni. Na már az Indonéz közlekedés barátaim minden képzeletet felül múló.
De kezdjük az elején. A kocsink légkondis ami életmentő ebben a kegyetlen hőségben. Autózgatunk nézzük az igen csak lepukkant házakat és azon kapjuk magunkat, hogy már vagy két órája autókázunk de mintha még mindig nem hagytuk volna el a várost. Indonézia egy soha véget nem érő város. Gyakorlatilag, amíg el nem értünk a hegyekig, addig szinte végig házak voltak az út mentén.
Megálltunk pihengetni. Kell egy KV. A vezetőnk Ganajka, vagy valami ilyesmi volt a neve. Intézett mindent. Kaptunk is kávét, amely természetesen valami hely Javai kávé. Ami nagyjából a török kávé megfelelője csak, gyömbér van benne. Nem kevés. De nagyon finom volt, bár nálam nem merítette ki a kávé fogalmát. Majd kaptunk egy kis banánt is szó szerint kicsit.
Útközben meg is ebédeltünk, de a kajának majd külön figyelmet szentelek, mert annak sokkal több helye van itt. Előre annyit, hogy életemben nem ettem ilyen jó kajákat, és természetesen amiket otthon adnak mint ázsiai kaja az csak hasonlít arra amit itt adnak.
Utunk nagyrésze nagyon jó hangulatban telt, mindenki igyekezte kihozni az unalmas utunkból a maximumot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése