Vulkánkáim,
Az utolsó napunk Indonéziában, talán a legérdekesebb volt. Egészen fantasztikus vidék várt ránk, amit mindenképpen látni kell. Felkeltünk, vak sötét. Kaptunk némi reggelit, majd látjuk, hogy dzsipek állnak az út szélén és az egyik nagyon jön felénk. Mondta Toto nevét ezért gondoltuk, ő lesz a sofőrünk. Be is szállunk és rögvest el is indultunk. Kérdeztük hol van Toto, de a csávó annyira tudott angolul mint én Japánul. De azért ezt elértük, hogy legalább felhívja, de a szarházi nem vette fel a telefont. Így elindult Toto nélkül. Na kérem ez azért nem akármi volt. Mivel vagy 2500 méteren voltunk igen hideg volt. Már az addigi 40 fokhoz képest nem lehetett több 15-nél. A kocsiban 4-en fűtés nulla, ami azt eredményezte, hogy párásak lettek az ablakok, kint meg vak sötét. Egyszer meg áll a sofőrünk és veszettül mutogat egy irányba, hogy takarodjunk ki a kocsiból és mennyünk arra. Mutogat ki az autóból a nagy büdös semmibe. Próbáltuk kérdezni, hogy ő jön-e velünk, de arra a következtetésre jutottunk, hogy nem. És, hogy ott van valami út amin mennünk kellene. Egy tetves centit nem láttunk az orrunknál tovább. Majd gondolt egyet és előrefordult a kocsival, akkor látszott egy valami ami akár út is lehetett volna de kb százfelé vezetett.
Na mindegy, negynehezen megértettük vele, hogy mi márpedig itt nem szállunk ki mert hova a retekbe mennénk. Ez okozott némi feszkót, de végül a csávó csak tovább vitt egy kicsit minket, ahol már láttunk legalább más embereket akik szintén ugyan oda tartottak.
Végül elkezdett felkelni a nap, és végre megláttuk, hogy merre is kell menni. El is indultunk, nem tűnt olyan vészesnek az út a vulkánig.
Azt hiszem most egy kicsit beszéljenek a képek helyettem. Mert életem egyik legcsodálatosabb élménye volt végignézni a napfelkeltét ezen a helyen.
Az utolsó képen a vulkán lábánál elterülő kis kolostor látható, nem akármilyen látvány volt.
A vulkán 2500 méter magasan van, és annyit tudok róla, hogy még aktív és az utolsó kitörése tavaly volt. De semmi katasztrófális dolog csak egy kis hamufelhőcske volt, aminek nyomait természetesen még mindig lehetett látni, hiszen gyakorlatilag nem volt növényzet, csak por és hamu mindenfelé.
Azt hiszem túrán legszebb és legkülönlegesebb látványossága volt ez, és mindezt letudtuk reggel nyolcig, ugyanis kora délután indult a gépünk vissza Bangokba.
Az utolsó napunk Indonéziában, talán a legérdekesebb volt. Egészen fantasztikus vidék várt ránk, amit mindenképpen látni kell. Felkeltünk, vak sötét. Kaptunk némi reggelit, majd látjuk, hogy dzsipek állnak az út szélén és az egyik nagyon jön felénk. Mondta Toto nevét ezért gondoltuk, ő lesz a sofőrünk. Be is szállunk és rögvest el is indultunk. Kérdeztük hol van Toto, de a csávó annyira tudott angolul mint én Japánul. De azért ezt elértük, hogy legalább felhívja, de a szarházi nem vette fel a telefont. Így elindult Toto nélkül. Na kérem ez azért nem akármi volt. Mivel vagy 2500 méteren voltunk igen hideg volt. Már az addigi 40 fokhoz képest nem lehetett több 15-nél. A kocsiban 4-en fűtés nulla, ami azt eredményezte, hogy párásak lettek az ablakok, kint meg vak sötét. Egyszer meg áll a sofőrünk és veszettül mutogat egy irányba, hogy takarodjunk ki a kocsiból és mennyünk arra. Mutogat ki az autóból a nagy büdös semmibe. Próbáltuk kérdezni, hogy ő jön-e velünk, de arra a következtetésre jutottunk, hogy nem. És, hogy ott van valami út amin mennünk kellene. Egy tetves centit nem láttunk az orrunknál tovább. Majd gondolt egyet és előrefordult a kocsival, akkor látszott egy valami ami akár út is lehetett volna de kb százfelé vezetett.
Na mindegy, negynehezen megértettük vele, hogy mi márpedig itt nem szállunk ki mert hova a retekbe mennénk. Ez okozott némi feszkót, de végül a csávó csak tovább vitt egy kicsit minket, ahol már láttunk legalább más embereket akik szintén ugyan oda tartottak.
Végül elkezdett felkelni a nap, és végre megláttuk, hogy merre is kell menni. El is indultunk, nem tűnt olyan vészesnek az út a vulkánig.
Azt hiszem most egy kicsit beszéljenek a képek helyettem. Mert életem egyik legcsodálatosabb élménye volt végignézni a napfelkeltét ezen a helyen.
A vulkán 2500 méter magasan van, és annyit tudok róla, hogy még aktív és az utolsó kitörése tavaly volt. De semmi katasztrófális dolog csak egy kis hamufelhőcske volt, aminek nyomait természetesen még mindig lehetett látni, hiszen gyakorlatilag nem volt növényzet, csak por és hamu mindenfelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése